Chapter ~ 60.

Hope szemszöge:

*Tíz év múlva*

Idegesen ülök be az autómba, majd a kulcsot a helyére dugva beindítom a járművet. Nem igaz, hogy Louis megint elfelejtett elmenni az ikrekért a suliba. Ez már a héten a második alkalom.. Blaire most hívott fel, hogy már fél órája ott ül a balett intézmény előtt, így gyorsnak kell lennem. Felbúgatom a motort, majd gázt adva, a suli felé indulok. Közben kikeresem a telefonomból a Lou számát és megcsörgetem már ötödjére.
- Igen kicsim? - veszi fel nyugodt hangon.
- Nem felejtettél el valamit? - szólok bele mérgesen.
- Basszus az ikrek!
- Igen Louis, már megint elfelejtetted őket! Most hívott a tanárnőjük.
- Sajnálom, csak nagyon belemerültünk egy dalba... Indulok máris!
- Már úton vagyok, maradj a seggeden!
- De...
- Louis, ne bosszants fel még jobban!
- Vezetés közben telefonálsz és mérgelődsz is? Tudod mit mondtam erről!
- Jó, Tomlinson, nem kell a hegyi beszéd! Szia! - köszönök el, majd le is rakom. Mindig a hülye menedzserkedéssel van elfoglalva és néha még rólam is megfeledkezik, amit kezdek unni. Nagy fékcsikorgással parkolok le a suli előtt, mikor meglátom a gyerkőcöket az ajtón kijönni. Summer éppen veszekszik az öccsével, aki a szemét forgatja a nővére kioktatásán. A nap huszonnégy órájában általában ez megy... A kislányom hátradobja szoros, lófarokba kötött, barna haját a vállán és karba teszi a kezét, majd kinyitja a kocsi ajtót.
- Szia, anya! - köszönnek egyszerre. Igen ez néha ijesztő tud lenni...
- Sziasztok! Bocsánat, hogy későn jöttem, de apátok volt a soros és ismét elfelejtett titeket!
- Most komolyan? Szép! - durcizott be Summer. Igen, ő folyton harcban áll az apjával mindenféle téren, de egyébként imádja és nagyon apás mindkettő.
- Éhen halok! - köti be magát Ethan és nagy kék szemeivel rám néz, majd beletúr világosbarna hajába, amit az apjától örökölt, majd rám villant egy Tommo mosolyt.
- Le se tagadhatnátok - sóhajtok, majd előrefordulok és gázt adok.
- Hova megyünk? - kérdezi Ethan.
- A nővéretekért balettra.
- Én is akarok anya balettra járni - szólal meg Summer.
- Mondtam már hogyha betöltötted a tizenkettőt, akkor járhatsz oda!
- De anyaaa!
- A nővéred is úgy jelentkezhetett!
- Anya, ugye nem felejtetted el, hogy öttől fociedzésem van?
- Nem kicsim, de oda már remélhetőleg apa visz!
- Juhéé!
- Na, szép! - motyogom és bekanyarodok a balett intézethez, ahol már ott vár Blaire. Bepattan, majd nyom az arcomra egy puszit és beköti magát.
- Neked is szia! - szólal meg hátul Summer.
- Helló morgó! Szia, öcsi! - int nevetve a lány hátra, mire felkacagok.
- Milyen volt a balett? - pillantok rá.
- Jó! Tanultunk egy új koreográfiát!
- Ohh, szuper! - mosolyodok el szélesen.
- És anya... elmehetek moziba Tonyval?
- Hány éves is?
- Egy évvel felettem jár és nagyon jó fej és ott tanít az anyukája!
- Kicsoda?
- Mrs. Taylor.
- A matek tanár?
- Ahha!
- Hát figyelj, én elengedlek, de apádtól is meg kell kérdezned!
- Ajj, anya tudod, hogy apa milyen! Nem fogja megengedni!
- Ezt jól látod, de majd puhítom!
- Jut eszembe Summer, ma átjön Darcy hozzád, mert Amelia és Hazz mennek valahova.
- Okéé! - tapsikol.
- És a kicsi? - néz rám Blaire.
- Anne-nál lesz addig.
- Jaa!
Igen...Harry és Amelia összehoztak egy kisfiút, aki a Mason nevet kapta és most négy hónapos. Ezen kívül, ha már a gyerkőcökről van szó, Niall és Stas egy tündéri kislányt csinált, Liam-ék pedig Des mellé egy kis öcsit várnak, Soph most van az ötödik hónapban.
- Na, itt is vagyunk! - szólalok fel, de tök fölöslegesen, ugyanis már mind a hárman rohannak a ház felé. Leállítom az autót, majd én is kipattanok és bemegyek a házba. Amint a nappaliba érek, Louis bukkan fel a konyhából bocsánatkérő boci szemekkel. Egy szürke mackónadrág van rajta és egy sötétebb szürke, szűkebb póló, ami kiemeli izmos felsőtestét, fején pedig egy szürke sapi helyezkedik el. 
- Bébi, ne haragudj! - sétál ide, majd a derekam köré fonja kezeit és hozzám simul. 
- De haragszom. Te zenélgetsz egész nap, miközben én csak annyit kértem, hogy menj el a gyerekekért.
- Tudom. Sajnálom, oké? - néz a szemembe.
- Oké - mosolyodom el, majd az ajkaira tapadok. Nem tudok haragudni erre a lükére.
- Szeretlek - harapok az ajkamba, mikor elválunk.

- Én is téged bébi. Hol vannak a gyerekek?
- Nem köszöntek?
- Hát nem. Megyek és rendet teszek fent! - mondja egy pimasz mosollyal és felmegy. Nevetve megrázom a fejemet és utána indulok. Még fel sem érek, de már Summer sikítását hallom a szobájából... Igen, mindenkinek külön szobája van, máskülönben szétszednék egymást. Belépek Summer szobájába és látom, hogy az apja éppen csikizi.
- Appaaa! - kacag fel és megpróbálja leszedni Lou kezeit magáról.
- Ígérd meg, hogy mikor hazajössz, mindig adsz ölelést! - áll meg Lou.
- Oké, de te meg ígérd meg, hogy holnap te jössz értem.
Louis rám néz, majd vissza a lányára és elmosolyodik.
- Megígérem prücsök.
- Így görbülj meg? - hajlítja be a mutató ujját Summer.
- Úgy görbüljek meg! - nevet fel, majd ad neki egy homlok puszit és feláll az ágyról.
- Jézusom Summ, mint valami malac, úgy visítasz! - jön be Ethan a szobába mire Louis felnevet, majd odalép a kisfiúhoz és a vállára dobja.
- És most beteszlek a sütőbe - jelenti ki.
- Apa, már tíz éves vagyok. Nem tudsz betenni - forgatja meg a szemét.
- Na, jó akkor megkegyelmezek - teszi le és összeborzolja a haját.
- Apaaa, most csinálhatom meg újra! - trappol be a szobájába.
- Louis...lenne egy kérdésem - lépek oda.
- Hol van Blaire?
- Róla lenne szó. El szeretne menni moziba.
- Ohh, hát felőlem jó! Dee...kivel?
- Egy évfolyam társával.
- Hogy hívják? - kezd el gyanúsan méregetni.
- Tony-nak.
- Nem mehet! - jelenti ki és kifelé indul a szobából.
- Louis, kérlek! Haragudni fog rád a lányod!
- Majd megbékél! - vonja meg a vállát, de közben hátra sem néz.
- Tomlinson, ha hozzád beszélek, rám nézz! - dobbantok, mire megáll és megfordul.
- Hope, már ezerszer megbeszéltük. Túl fiatal ahhoz, hogy pasizzon!
- De ők csak barátkoznak!
- Ezt te el is hiszed? Te is voltál tizenhárom éves és tudod milyenek a fiúk.
- De Louis, csak egyszer... elviszem és haza is hozom!
- Azt mondtam, hogy nem! Téma lezárva!
Fújtatok egyet, majd bemegyek Blaire szobájába, aki már elkészülve szomorúan bent ül az ágyán.
- Hallottad? - kérdezem, mire aprót bólint.
- Na, akkor a terv. Én elterelem apád figyelmét, addig te kisurransz a garázsba, én pedig nem sokkal utánad megyek.
- Imádlak! - virul fel, majd megölel.
- Akkor hajrá! - engedem el és lefelé veszem az irányt.
- Kicsiim! - kiabálom el magam.
- Konyha! - hallom a választ. Odasétálok hozzá és vele szemben állok.
- Bocsánat, hogy veszekedtem veled - motyogom és hozzábújok.
- Én is hülye voltam - puszil a hajamba és karjait a csípőm köré fonja. Kilesek a nappaliba a háta mögött és intek Blaire-nek, hogy menjen.
- Milyen volt a stúdióban? – nézek rá.
- Felvettünk három dalt és úgy látszik, el tudok egy nagyobb koncertet intézni nekik! - vigyorog.
- Ügyes vagy szívem! Mész még valahova?
- Ma már nem! Tiéd vagyok.
- Az jó! Én még elszaladok a boltba és utána együtt lehetünk, feltéve...
És ekkor beront az ajtón Amelia a kislányával.
- ...ha nem rondítanak bele - fejezem be és rájuk mosolygok.
- Figyuu, nagyon köszi, hogy vigyáztok rá, este hétre itt vagyunk, puszii! - hadarja el, majd megpuszilja a kislányát.
- Hope néni, fent van Summer? - néz rám nagy zöld szemeivel Darcy.
- Igen! Menj nyugodtan!
- Na, bébi én megyek! - puszilom meg Lou-t.
- Én maradok itthon négy gyerekkel?
- Pontosan! Puszi! - vigyorgok rá és kirontok az ajtón. A garázsba érve bepattanok a kocsiba és rögtön elindulunk.
- Mennyi időnk van oda érni?
- Tíz perc - válaszol Blaire.
- Ohh, oké - sóhajtok és beletaposok a gázba...

•••

Kifújva magamat állok be a garázsba. Leraktam Blaire-t és most értem haza. Jön a fejmosás. Mikor benyitok az ajtón, meglátom Louis-t a nappaliban a kanapén tévézni Ethan-el.
- Prücsök, nézd már meg, hogy mit csinálnak a lányok! - mondja a kisfiunknak Lou, mire a gyerkőc felpattan és felszalad.
- Elárulnád, hogy hol voltál és miért nincs itthon a lányunk? - teszi karba a kezét.
- Louis nem foghatjuk ennyire. Csak egy mozi..
- Te képes voltál annak ellenére elvinni, hogy én nemet mondtam?? - emeli fel a hangját.
- Bébi, ne légy már így kiakadva...
- Hope, itt nem az a fontos, hogy elment abba a rohadt moziba, hanem hogy együtt kéne működnünk! Most én leszek a szar!

- Jó Louis! Tudod mit? Nem érdekel! - kiabálom és felmegyek az emeletre. Benézek a kislányom szobájába, ahol éppen laptopoznak az ágyon mindketten.
- Ethaan! - kiabálom el magam.
- Itt vagyok! - hallom a szobája felől. Mikor bekukkantok, éppen a gitárjával ül az ágyán és közben a laptopon böngész.
- Mit csinálsz?
- Apáéknak az egyik számát tanulom.
- Mutasd! - ülök le mellé.
Nagy levegőt vesz, majd elkezdi a Little Thingset és énekel is hozzá. Gyönyörű hangja van, ahogyan a két lánynak is. Mikor a végére ér, vigyorogva megtapsolom és megpuszilgatom. Louis benyit és elmosolyodik.
- Ez nagyon jó volt!
- Tényleg? - kérdezi meglepetten Ethan.
- Persze prücsök! Csak az én fiam vagy!
- Azért ne vidd el magad! - mondom unottan és kisétálok az ajtón.
- Anya nem teljesen okés - hallom Lou hangját, majd Ethan kacaját.
- Kapd be Tomlinson! - kiabálok vissza. A konyhába sétálok, ahol összetalálkozom Summer-el és Darcy-val, akik a bárszékre próbálják felküzdeni magukat. Hátulról megemelem őket és felültetem mindkét törpét.

- Köszi, anya! Éhesek vagyunk! - könyököl az asztalra, arcát pedig a kezeire támasztja és rám pislog.

- Szerinted ahhoz nagylány vagy, hogy balettozz, de kaját nekem kell csinálnom nektek? - húzom fel a szemöldökömet.

- Anyaa! - néz rám csúnyán és fújtat egyet.

- Oké. Mit kér a két hercegnő? - mosolyodok el.

- Nutellás kenyeret!

- Csinálom! - mondom, majd elkezdem a műveletet a pultnál.

- Addig nézünk mesét! - pattannak le a székről, és a nappaliba szaladnak.

Amint elmennek, mosolyogva megrázom a fejemet és magamban konstatálom, hogy tiszta apja. Két erős kar fonódik a csípőm köré hátulról, majd megérzem a nyakamon Louis száját.

- Szia, nagyfiú! Megnyugodtál? - kérdezem és a jobb kezemmel a hajába túrok. Nyom egy puszit a hajamba, majd maga felé fordít. Kuncogva lenézek a szájára, majd felfelé vezetve a tekintetemet, belegabalyodok tengerkék szemeibe, amik pimaszul csillognak rám.

- Meg. De attól még megkapod a magadét este - motyogja és fejét a nyakamba fúrja, majd nedves puszikat hagy ajkai helyén. Felsóhajtok, szívem pedig szaporán kezd el verni. Mindig ez van, ha a közelemben van.

- Szeretem, hogy még ennyi idő után is így reagálsz rám - morogja, hangjától pedig úgy érzem, mindjárt összecsuklik a térdem.

- Én pedig szeretem, hogy még mindig le tudsz venni a lábamról - mondom halkan, miután visszanyertem a beszédkészségemet.

- Elmegyek Blaire-ért. Már eltelt két óra mióta elment.

- Csak akkor mehetsz, ha megígéred, hogy nem hordod le.

- Nem fogom. Csak beszélgetünk.

- Louis, tudom milyen, ha te beszélgetsz - formálok az ujjaimmal idézőjelet az utolsó szóra utalva.

- Bízz bennem.

- Folyton azt csinálom.. - sóhajtok.

- És milyen jól teszed! - nevet fel, majd a tarkómra téve a kezét közelebb húz magához, majd gyengéd csókot kezdeményez, amit természetesen viszonzok.

- Fúj, a gyerek előtt?? - hallom meg Liam hangját. Elválunk egymástól, majd meglátjuk őt, Des-el a konyhaajtóban.

- Mit keresel itt Payne? - kérdezi Lou egy pimasz vigyorral és odamegy lepacsizni.

- Átjöttem csövelni - von vállat.

- Helló hercegnő - guggol le Lou Des-hez, aki elmosolyodik.

- Szia Louis bácsi. Hol van Summer?

- Már én nem is vagyok érdekes? - biggyeszti le Lou a száját sértődést tettetve.

- Nem! - jelenti ki kacagva Des és beszalad a nappaliba, majd már csak a vihogást lehet hallani a három lány szájából.

- Ezt jól megkaptad! - neveti ki Liam.

- Kapd be! - mondja morcosan Lou, majd felkapja a bárpultról a kocsi kulcsot, nyom egy puszit az arcomra és kimegy az ajtón.

- Apaa, elviszel edzésre? - rohan utána Ethan.

- Jaa, tényleg prücsök! Gyere! - mondj Lou neki, én pedig nevetve Liam felé fordulok.

- Sophia? - kérdezem Liam-et és az elkészült nutellás szendvicsek mellé csinálok egy harmadikat is Des-nek.

- Orvosnál, de mindjárt jön - mosolyodik el.

- Szuper! Minden rendben amúgy?

- Persze, csak Soph durván hisztis - forgatja a szemét.

- Előfordul! - nevetek fel.

Fél óra sem telik bele, meghallom Lou kocsijának jellegzetes hangját, pár perc múlva pedig a lányom és Louis röhögcsélve sétálnak be az ajtón.

- Szia, anya! Szia Liam bácsi! - köszön nekünk, majd megölel.

- Milyen volt? - kérdezem izgatottan.

- Jó - mondja csillogó szemekkel.

- Majd este mesélsz - súgom a fülébe, mire felkuncog és felszalad az emeletre. Fejcsóválva nézek utána, majd Louis-ra téved a pillantásom, aki felém villant egy harminckét fogas, fogkrémreklámos vigyort és lehuppan a kanapéra. Ajtócsapódást hallunk, majd egy szőke és egy barna fejet pillantunk meg az ajtóban.

- Hali! Van valami kaja? - lép be Niall, majd Stas nyakon vágja, mire elröhögöm magamat. Grace kibújik Niall háta mögül, majd a lányokhoz sétál, akik nagy örömmel fogadják.

- Megjöttem! - halljuk meg Soph hangját is mire Liam nagyot nyel.

- Szia! - intek neki.

- Édesem… Hányszor mondtam már, hogy tankolj bele a kocsiba?! Alig tudtam idáig eljönni, az összes lámpa pirosan villogott nekem! - förmed Liam-re, aki elkapja Soph derekát és másodpercek alatt megpuhítja, várandós menyasszonyát.

Ezután mindenki leül a kanapéra és beszélgetni kezdünk, egészen hét óráig, amikor is betoppan Harry és Amelia Mason-el, aztán Ethan is betoppan az edzésről és úgy döntünk csapunk egy grillezős beszélgetős kerti partit az este további részében…

Halihó! Hát ennyi…elértünk az utolsó fejezethez is, ami remélem tetszett mindenkinek és remélem nem lesz olyan nehéz nektek elszakadni ettől a blogtól, úgy ahogyan nekem…:/ Ugyanis, nekem Louis a favorit és egyelőre most a Harry-s blog marad nekem, persze őt is nagyon imádom, ahogyan a többi lököttet is, de könnyebb Louisról írnom. Nem mondom azt, hogy nem fogok még történetet hozni róla, mert már van a fejemben egy, de még fogalmam sincs, hogyan valósítom meg, addig is ott van nektek a Harry-s, amit ezen a linken meg is találtok: http://wheredobrokenheartsgo91.blogspot.hu/ 

All The Love! Xx 

Ja, és Ui.: A szokásos hülyeségem, hogy itt lent pár szót írhatnátok vagy facen a csoportba vagy báárhool! Puszii! Xx

Chapter ~ 59.

Hope szemszöge:

~*Egy héttel később*~

- Hope, nem igaz, hogy nem tudtál elkészülni ennyi idő alatt! - lépett be a magán kórtermem ajtaján Louis.
- Kész vagyok! - pufogtam és a kezébe nyomtam a táskámat. - Be tudtátok kötni őket? - néztem rá.
- Már van egy gyerekünk, szóval igen! Bébi, három napja szültél, de ugyanolyan harapós vagy, mint két órával szülés után.
- Nem tudom ki préselt ki magából két gyereket..
- Jó, én csak mondtam! - tette fel a kezeit és kiment az ajtón. Hátranéztem, hogy nem hagyok -e itt semmit, majd a zárójelentéssel és az ikrek papírjaival a kezemben kiléptem az ajtón. Hát igen... három napja hajnalban megindult a szülés, így Blaire-t gyorsan lepasszoltuk és rohantunk ide a kórházba. A nagyszerű orvosi csapatnak köszönhetően, nagy izgalmak közt, két óra vajúdás után megszületett reggel, pontban hatkor Summer, és hét hosszú perccel utána Ethan is. Ugyan volt egy kisebb ijedtség, ugyanis Summer kisebb súlyilag, mint az öccse és később sírt fel, ezzel pedig a frászt hozta ránk. És már most látom, hogy belsőleg Summer az apja heves természetét örökölte, Ethan pedig kicsit nyugisabb és csendesebb, aminek felettébb örülök. Voltak bent nálam a srácok, akik persze elbabáztak, de természetesen elsőnek a nővérük csodálhatta meg őket, aki közölte, hogy úgy néznek ki, mint a csupasz patkányok. A lényeg hogy szereti őket.. A kocsihoz kiérve beültem a két hordozó közé és bekötöttem magamat.
- Szerintem valamelyikük bebüdösített - szólalt meg az anyósülésen Hazz.
- Naa, akkor mivel úgyis gyakorolnod kell, ha hazaértünk tisztába teszed őket!
- Na, azt már nem! - nevetett fel.
- Finnyás! - pimaszkodott Lou.
- Szívem, te pedig segíthetsz neki!
- Befogtam! – nevetett, majd beindította az autót. Ránéztem a babákra és örömmel konstatáltam, hogy mindketten alszanak. Egyébként Ethan külsőleg tiszta apja, Summer pedig inkább rám hasonlít. Ez szerintem így van jól. Az a furcsa, hogy sokkal csendesebbek mint Blaire. Ő elég sokat sírt a kórházban és úgy egyébként is, de az ikreknek hangjuk sincs, csak Summer kel fel néha nyafogni egy kicsit. Nemsokára leparkoltunk a feljárón és a srácok segítettek is bevinni az ikreket a házba, ahol már a többiek vártak minket, vagyis a kicsiket és amint megérkeztek, rájuk is tapadtak.
- Ha már ott vagytok, vegyétek le róluk a sapit meg a kabátot - szóltam oda a csajoknak, akik készségesen végre is hajtották, amit kértem tőlük, majd már fel is kapták a csöppségeket. Ethan aludt, Summer pedig Soph kezében nyűgölődni kezdett.
- Felvigyem ezt a kis cukiságot aludni? - nézett rám Amelia.
- Felviheted - mosolyodtam el.
- Kapcsold be a légzés figyelőjét! - kiabáltam utána.
- Anya! Megfoghatom a húgit? - nézett rám Blaire és felkéredzkedett az ölembe.
- Persze, de csak ülve - mondtam és leraktam a kanapéra, Soph pedig a kezébe helyezte Summert, aki nagyokat kezdett pislogni a nővérére.
- Helló húgi! - vigyorgott rá Blaire.
Des Liam ölében hirtelen felsikkantott, mire Summer megijedt és sírni kezdett. Kivettem Blaire kezéből és csitítani kezdtem, ami pár perc alatt sikerült is.
- Srácok, szerintem menjünk, had legyenek kicsit négyesben - nézett a többiekre Stas, amiért hálásan elmosolyodtam, hisz elég fáradt voltam az elmúlt pár nap eseményei miatt. Summer elaludt a karomban, ezért mikor a többiek elmentek, felmentem és betettem őt a kiságyába és bekapcsoltam az ő babafigyelőjét is. Ránéztem Ethan-re, aki csöndesen aludt a kiságyban. Hát igen... Nagy nehezen elkészült a szoba is, amin annyi vitánk volt Lou-val. Végül megérkezett minden bútor és majdnem olyan minden, mint amilyet elképzeltem, úgyhogy nagyon örülök most ennek. Egyedül az iker babakocsi hiányzik, amiért már annyit sopánkodtam Louis-nak, de még mindig nem volt képes beszerezni... 
- Bébii! - hallottam meg Lou hangját, ezért lefelé indultam.
- Nézd! - szólalt meg a nappali felől. Beléptem és vigyorogva ott állt egy iker babakocsival mire felkuncogtam.
- Kérem a dicséretet! - emelte fel a szemöldökét mire odasiettem és megcsókoltam.
- Nagyon ügyes vagy, köszönöm!
- Nincs mit szívem. Majd az ülő babakocsit később vesszük meg.

- Az még ráér - mosolyodtam el.
- Anya, már sötétedik. Mikor fürdünk? - szökkent ide Blaire, ebben a pillanatban pedig felsírt odafent Ethan.
- Most - jelentettem ki és felfelé indultam, ők pedig követni kezdtek.
- Szívem, a fürdőbe a kiskádat készítsd már el - szóltam oda neki, majd bementem az ikrekért a szobába. Másfél óra leforgása alatt megfürdettük őket, addig Blaire a nagykádban lubickolt. Megetettem a babákat és lefektettem aludni mindkettőjüket. Szerencsére jó alvók, ahogyan Blaire-vel sem volt sosem ilyen téren gond. A lányunkat is lefektettük, olvastunk neki mesét, majd miután elaludt, mi is lezuhanyoztunk és ágyba bújtunk.
- Ahh, kettővel fárasztóbb ez az egész - sóhajtottam.
- Annyira nem vészes, mint amire gondoltam - mosolyodott el Louis.
- Szóval nem fogsz megint stresszes lenni? - bújtam hozzá.
- Nem. De ha két héten belül nem érhetek úgy hozzád, meg fogok őrülni.
- Tudod, hogy öt hét és addig még van három és fél..
- Bébi...
- Louis! - nevettem fel és nyomtam egy puszit a szájára.
- Francba az egésszel - morogta.
- Ne duzzogj. Inkább aludjunk, amíg lehet.
- Oké – mondta, majd leoltotta a lámpát.
- Szeretlek, jó éjt - motyogtam.
- Neked is bébi. Szeretlek - nyomott puszit a homlokomra, majd az oldalam simogatása közben elnyomott az álom.

•••

Reggel babasírásra keltünk.
- Áthozzam őket? - kérdezte Lou mire morogtam egyet, amit valószínűleg igennek vett, mert felállt és kiment. Pár perc múlva a két pizsis csöppséggel tért vissza. Rögtön etetni kezdtem őket. Fél óra alatt megvoltam, majd átvittük őket felöltöztetni és mivel jó idő volt kint, úgy döntöttünk, kivisszük őket az udvarra a babakocsiban.
Louis átment felkölteni Blaire-t, ugyanis neki bölcsi van ma. Én a fürdőbe vettem az irányt és elvégeztem a reggeli teendőimet, majd felfogtam a hajamat, tettem fel egy halvány sminket, majd felvettem egy fekete sima kissé kivágott pólót és egy szürke cicanadrágot, majd felkaptam magamra a bőrkabátomat és lementem a nappaliba, ahol már az ikrek a babakocsiban voltak, Blaire pedig felöltözve, kómás fejjel a kanapén műzlit lapátolt be.
- Jó reggelt manó! - sétáltam oda, majd jól megpuszilgattam és a babakocsit kitoltam az udvarra, ahol már egy kicsit sütött a nap.
- Bébi, indulunk a bölcsibe! - szólt ki Louis. Blaire kiszaladt, én pedig leguggoltam hozzá.
- Jó legyél kicsim. Szeretlek és kettőkor megy apa érted. Rendben? - kérdeztem mire bólogatni kezdett, megölelt, majd beszaladt a házba. Felálltam, majd az ikrekre néztem. Mind a kettőjük cumival a szájában aludt. Jót tesz nekik a friss levegő. Leültem az egyik kerti székre és a kezembe vettem a telefonomat.
- Hahó! - hallottam meg Amelia hangját, aztán kidugta az elhúzható ajtón a fejét. Idesétált, majd megölelt és leült mellém.
- Levegőztök?
- Ahha. Addig is alszanak.
- Milyen volt az első este?
- Tűrhető. Azért elfáradtam.
- Azt elhiszem! Louis?
- Blaire-t vitte bölcsibe.
- Jaa tényleg! Hazz valami munkára ment, én meg megőrültem otthon a baba-mama cikkeket olvasva.
- Ne nézz olyanokat! Csak a frászt hozzák rád!
- Jó, tudom.. - sóhajtott.
- Hol is jársz most?
- 14. hét…
- Akkor már túl vagy a nehezén! Szüleid?
- Már rég tudják és örülnek. Harry szülei meg az esküvőn tudták meg.
- Arra emlékszem! 
- Tudni akarom, hogy fiú vagy lány!
- Valószínű lány - pillantottam a hasára.
- Ezt hogy?
- Nemtom’. Más a formája.
- Jó lenne! - vigyorodott el.
- Szerintem mindegy, csak ne ikrek legyenek! - nevettem fel és a két kis alvó csöppségre pillantottam. Ebben a pillanatban megdörrent az ég, én pedig bosszankodva pillantottam fel, ahol már gyülekeztek az esőfelhők.
- London már csak ilyen! - nevetett fel Amelia és besétált. Pufogva felálltam én is, és a babakocsit magam előtt tolva bementem, majd lehuppantam a kanapéra.
- Remélem, még egy darabig alszanak - fújtam ki a levegőmet és lehunyva a szemeimet relaxálni kezdtem.

•••

Egy óra elteltével nyűgölődni kezdett Summer, ezzel Ethant is felkeltve. 
- Gyere manó! - hajolt oda hozzá Amelia és felvette, én pedig Ethant vettem a karomba.
- A francba már, hogy eláztam - hallottam meg a bejárat felől Louis hangját, majd benyitott.

- Kocsiban hogy sikerült? - nevettem fel.

- Voltam vásárolni is ezt, azt - öltötte rám a nyelvét és idejött, majd átvette Ethant.
- Hazz? - nézett rá Amelia.
- Most hívott, hogy mindjárt itt van és még beszéltünk másról is, amit majd megbeszélünk - nézett rám.
- Csak fürdetés után mehetsz bulizni - néztem rá.
- Ennyi? Nincs kiabálás meg durci? - emelte fel a szemöldökét mire felnevettem.
- Nincs. Baj?
- Nem! Dehogy! Imádlak! - vigyorgott rám.
- Akkor én itt alszok, ha Harry is megy - szólt közbe Amel.
- Mindenki jön! - huppant le Lou a kanapéra Ethannel.
- Hurrá - mondta Amelia mire felkuncogtam és lehuppanva Lou mellé, a vállára hajtottam a fejemet, majd a tévét kezdtem el bámulni.

~*Este nyolc óra*~

- Akkor megyek bébi - lépett ide Louis és magához húzott. Beszívtam bódító illatát és a vállába fúrtam a fejemet.
- Tudod, hogy mindent megtudok.
- Kicsim, ne kezdd...
- Jó, nem féltékenykedek. Vigyázzatok magatokra és ne részegedjetek le annyira.
- Vettem és ne aggódj, csakis téged szeretlek!
- Ajánlom is! - nevettem fel, majd adtam neki egy hosszú csókot.
- Szia - mosolyodott el és kiment a szobából.
- Ezt nem hiszem el! - rontott be fújtatva Amelia.
- Mi a fenének kell folyton buliba menniük? – dobbantott, majd leült az ágyunkra.
- Én sem örülök neki, de kijár neki ennyi.
- Louisnak. De Harry?
- Ő meg nem fog kimaradni a buliból...
- Megölöm egyszer...
- Nyugi, ezek csak a hormonok.
- Bébi! - hallottam meg Hazz hangját a folyosóról.
- Itt vagyunk! - szóltam ki mire Amelia csúnyán rám nézett.
- Ahh...hál istennek! - fújta ki a levegőjét a göndör, mikor meglátta a menyasszonyát.
- Bébi, ne csináld, nagyon szépen kérlek - sétált oda hozzá, letérdelt elé és megfogta a barátnőm kezeit. Amel ránézett, majd sóhajtott egyet.
- Tudod nagyon jól, hogy a hormonjaim nincsenek rendben...
- Tudom, de ne zaklasd már fel magad ilyeneken! Szeretlek, és csak kikapcsolódunk a srácokkal!
- Tudom..
- Na, akkor ne hisztizz, kérlek. A babának nem tesz jót.
- Ez igaz! - szóltam bele mire mindketten rám néztek.
- Jó, megyek már - tettem fel a kezeimet és kimentem az ajtón. Benyitottam az ikrek szobájába, ahol mindketten csendesen aludtak. Visszacsuktam az ajtót és bekukkantottam Blaire-hoz is, aki ugyancsak az igazak álmát aludta. Visszasettenkedtem a szobánkhoz és benyitottam, de még mindig itt volt Harry.
- Hazz, most már húzzál ki a szobámból, mert szeretnék zuhanyozni! - mutogattam az ajtó felé.
- Williams, ne kötekedj! - öltötte rám a nyelvét, majd adott egy csókot a barátnőmnek és kifáradt. Sóhajtottam, aztán bementem a fürdőbe. Gyorsan lezuhanyoztam, pizsibe öltöztem és átengedtem Ameliának a fürdőt. Bezuhantam az ágyba, elhelyezkedtem és pillanatok alatt el is aludtam.

•••

Hajnalban csörömpölésre ébredtem, ami lentről jött. Fújtattam egyet, majd felálltam és a szemeimet dörzsölve lebotorkáltam a nappaliba, ahol a két srác a kanapén feküdt. Rápillantottam az órára, ami fél négyet mutatott.
- Milyen volt a buli? - tettem csípőre a kezeimet.
- Király - morogta Lou csukott szemmel.
- Megint berúgtatok - jelentettem ki és leültem Louis mellé.
- Szia, cica! Én úúgy szeretlek! - mondta kábán és magához húzott, majd letapizott.
- Mennyit ittál? - néztem fel rá.
- Sokat - bökte ki.
- És mit mondtam erről?
- Bébi, lazulj be! - nevetett fel, majd becsúsztatta kezét a pólóm alá és simogatni kezdett.
- Hihetetlenek vagytok - ráztam meg a fejemet és Lou hasára tettem a tenyeremet, aztán elhúzódtam.
- Itt alszotok? - néztem rájuk mire morogtak valamit.
- Oké, csak csendben, mert a kicsik és Blaire is alszanak.
- Oké cica! Shh... - tette Lou a szája elé a mutató ujját csukott szemmel. Megforgattam a szememet, majd felfelé indultam. Lekapcsoltam a lámpát és visszamentem a szobába.
- Részegek? - kérdezte Amelia.
- Nagyon.
- Nagyszerű - sóhajtott. Befeküdtem mellé, majd leoltottam a lámpát és ismét álomra hajtottam a fejemet.

Chapter ~ 58.

Hope szemszöge:

Reggel a kislányom hangjára keltem.

- Anyaa! Ébresztőő! - sikította és bevetődött mellém.

- Jó reggelt bébi - motyogtam és kinyitottam a szemeimet, de lehet, hogy nem kellett volna, ugyanis a kislányom csupa festék volt.

- Blaire, miért vagy festékes?

- Anya, már nagyon régen felkeltem és apa is és festjük az ikrek szobáját.

- De...hogy? Vagy mi? Ki se választottuk a színt!

- Én kiválasztottam! Mindjárt kész gyere, nézd meg!

- Oké - sóhajtottam.

- Amelia?

- Fest! - mondta és itt hagyott.

Nagy nehezen felültem, majd ránéztem a mamuszomra, de konstatáltam magamban, hogy képtelenség lesz lehajolnom, így csak felálltam és átmentem az ikrek szobájába. Mindenki bent volt de csak Louis és Harry festettek.

- Szóval nélkülem csináljátok - raktam karba a kezeimet mire mindannyian rám néztek.

- Bébi! Tudod, hogy kímélned kell magadat! - szólalt meg Lou.

- Tudom. Szépek a színek!

- Blaire választotta ki! - vigyorgott Stas. A szoba egyik fele tenger kék volt, a másik fele pedig baba rózsaszín. Így beszéltük meg, mert egyelőre nem kell nekik külön szoba, elég lesz éjszaka egy ajtón berohangálni.

- Na, szerintem kész is! Hagyjuk szellőzni és mehetsz a bútorokért! - csapta össze a kezeit Harry.

- Én is megyek a bútorokat kiválasztani! - szólaltam fel.

- Nem bébi, te maradsz itthon és pihensz! - nézett rám Louis.

- Nem! Én akarom kiválasztani a gyerekeimnek a bútorokat és a doki nem kötelező ágynyomásra ítélt csak arra, hogy ne stresszeljem sokat magam!

- Felőlem! - sóhajtott, majd kiment.

- Anya, én is mehetek? - nézett rám Blaire.

- Kicsim, jobb, ha a srácokkal maradsz itthon!

- Oké. De...szépeket vegyetek!

- Azt fogunk - mosolyodtam el, majd Stas-re néztem jelezve neki, hogy vigyázzon Blaire-re.

- Megyek, megnézem Des-t! - mondta Liam és ő is kiment, Blaire pedig utána szaladt.

- Hajnalig fent voltunk vele, jó hogy alszik még! - nevetett fel Soph. Elmosolyodtam, majd átsétáltam a szobánkba, ahol Louis az ágyon nyomkodta a telefonját. A fürdőbe mentem, fogat mostam, raktam fel egy alap sminket, felfogtam a hajamat és kimentem valami ruháért. Kivettem egy szűk gatyát, amit ugyan nem tudok begombolni, de erre fejlesztették ki azt a gumis nadrágbővítőt, amit ha ráhúzok a hasamra nem engedi leesni a nadrágot. Felkaptam egy fehér pólót, amin két kis pici kézlenyomat volt jelezve, hogy két baba van a hasamban és kész is voltam.

- Mehetünk! - mondtam Lou-nak, aki csendben felállt, majd kiment az ajtón, én pedig sóhajtva követtem. Leérve ránéztem a bokacsizmámra, majd Lou-ra, aki duzzogva ugyan, de segített felvenni a lábbelimet. Leakasztottam a kabátomat, majd magamra is kaptam, ugyanis tavasz közepénél járunk, de ez Londonban nem egyenlő a meleg időjárással. Beültünk a kocsiba és kikanyarodtunk az útra.

- Ne haragudj a bentiért, hogy veszekedtem, csak tudod...idióta vagyok.

- Csak terhes - mosolyodott el.

- Haragszol?

- Nem örülök neki, hogy velem jössz.

- Annyira nem megterhelő.

- Szerinted.

- Nem tehetek róla. Öt hónapja úgy bántok velem, mint valami dedóssal, akinek nincs semmibe beleszólása és nem tud semmit megcsinálni egyedül. Terhes vagyok, nem fogyatékos - keltem ki magamból.

- Ahh... Jó bébi, tudom, hogy nehéz és tudom, hogy kicsit elhanyagolva is érzed magad olyan tekintetben, de nekem is sok volt ez. 

- De ha segíthettem volna..

- Féltelek értsd már meg! Az orvos megmondta, hogy ha túlhajszolod magad, hamarabb jönnek még a szokásosnál is! - emelte fel a hangját mire rugdosni kezdtek odabent a pocaklakók. A hasamra simítottam a kezeimet mire abbahagyták.

- Oké. De az én gyerekeim is, így van beleszólásom a bútorokba és a szoba színébe is! Nem hiszem, hogy megterhelő lett volna egy palettát odahozni.

- Akkor átfestem! Leszarom most már! Csak a kedvedben akartunk járni!

- Most azért kiabálsz velem, mert ennyire elviselhetetlen vagyok, vagy csak már kikészültél? - kérdeztem halkan.

- Ott volt az esküvő, ami rohadt sok dologgal járt, közben ott volt Blaire és te is, akinek minden mozdulatát figyelnem kellett, mert nem vigyázol sosem magadra!

- Tudom, hogy sok volt az elmúlt pár hónap, de ez most komolyan a kapcsolatunkra fog menni? Én tudom mi a jó nekem és a babáknak és nem te!

- Jó, akkor flegmázzál...

Nem szólt semmit, én pedig már így is elég feszült voltam, így inkább az előttünk lévő utat kezdtem el nézni. Az áruházhoz odaérve leállította az autót és sóhajtott egyet.

- Menjünk - mondta, majd kiszállt. Pislogtam párat, hogy a könnyeim, amik már elég rég óta kikívánkoznak, ne gördüljenek le az arcomon és én is kiszálltam. Egymástól kicsit távolabb mentünk be a boltba. Fájt, de megértem, hogy haragszik. A baba osztályra mentünk, ahol rengeteg minden csodaszép dolog volt.

- Nézd, ez olyan menő! - mutattam egy kiságyra, ami kör alakú volt.

- Ez kicsi. Ha nagyobbak lesznek, vehetünk újat.

- Igazad van. Melyik legyen?

- Te választasz.

- Akkor ez! - mutattam rá egy fehér egyszerű kiságyra, aminek névtáblát lehetett rakni a végére.

- Ez jól jön! - mutogattam a névtáblára.

- Akkor ez lesz? És az egyikre kék, a másikra pedig rózsaszín cuccok mennek.

- Baldachin.

- Az.

- Oké. Akkor ez legyen, meg elég egy pelenkázó.

- De az nem jó, ami a Blaire-é volt?

- Jótékony célra odaadtuk egy árvaháznak. Nem emlékszel?

- Jaa, de! Oké akkor a kiságyhoz illőt vegyünk.

- Oké. Szólsz az eladónak? Addig én megyek, beülök kicsit a kocsiba. 

- Más nem kell?

- Pakolok be pár dolgot és odaviszem neked.

- Jó.

Miután ő elment, én is elindultam körbenézni és sajnos vettem olyan dolgokat is, amik igazából annyira nem szükségesek, de megtetszettek. Meg persze egy csomó ikres ruhát, mert az kihagyhatatlan... Mikor végeztem, odaadtam Lou-nak, aki épp az áruház vezetőjével beszélt és mivel kezdett leszakadni a hátam, kimentem és beültem a kocsiba. Fél óra elteltével megjelent Louis és ő is beült, majd az ölembe rakta a baba cuccos szatyrot.

- Sikerült?

- Ahha.

- Oké - sóhajtottam. Beindította a kocsit és hazaindultunk. Gondolom, majd kihozzák a bútorokat. Csendben telt az út és hazaérve sem változott meg a dolog. Egyszerűen kiszállt a kocsiból és bement a házba. A szatyrot a kezembe véve mentem én is utána.

- Anyaa! Vettetek?

- Igen kicsim, majd nemsokára láthatod.

- Júúj mit vettetek? - szaladt ide Amelia és kikapta a szatyrot a kezemből. Egy apró nyomást éreztem a lábfejemen, majd mikor lenéztem, egy pici pelenkás hátsó részt láttam meg mivel a fejét eltakarta a hasam. Hátrébb léptem és a kis csöppségre néztem, aki négykézláb tovább indult.

- Des, ne szökj el! - szaladt utána Liam mire felnevettem. Megláttam a konyhában Hazz-t, ezért odamentem hozzá.

- Figyu..egy nagy szívességet kérnék... Egy éjszakát nem tudtok Blairrel lenni?

- Öhm...felőlem oké - vonta meg a vállát.

- Köszi - mosolyodtam el.

- Mi a baj?

- Ennyire látszik?

- Eléggé!

- Louis haragszik és nagyon eltávolodtunk egymástól. Az ő nyakába szakadt minden, ráadásul én is itt hisztizek neki...félek, hogy már nem szeret... - szipogtam.

- Szerinted ha nem szeretne, ennyi mindent megtett volna érted? Ne legyél már buta! - nevetett fel, majd megölelt.

- Köszi Hazz. Hol van?

- Felment.

Megtöröltem a szemeimet és felfelé indultam nagy nehezen a lépcsőn. Egyszer tényleg le fogok gurulni innen. Kivettem a telefonomat a zsebemből és netről kikerestem annak a Londontól nem messze lévő hotelnak a számát, ahol még Blaire születése előtt voltunk. Kicsit visszaéltem Louis nevével, de mivel már Mrs. Tomlinson vagyok, gondolom megtehetem... Sikerült ma estére intéznem egy szobát. Bementem a szobánkba, ahol Louis az ágyon ült.

- Szia - haraptam be a számat.

- Szia.

Lassan odasétáltam és leültem mellé.

- Haragszol nagyon?

- Hope, ez nem ilyen könnyű.

- Mondd el.

- Csak stresszes voltam az utóbbi időben és félek... Az ikrek túl sokak lesznek egyszerre. 

- Nem akarod? - kérdeztem és elcsuklott a hangom.

- De. Hope, ne sírj! Akarom, persze, csak félek. Ennyi.

- Én is. De megoldjuk. Ezért ne távolodj el tőlem kérlek, mert most sok szeretetre van szükségem. Mégiscsak én szülöm meg őket. Egy is sok, nem hogy kettő...

- Tudom. Melletted vagyok.

- És...te már...szóval te már nem szeretsz? - néztem bele a szemeibe mire kicsit elmosolyodott.

- Gyere ide te nagyon buta! - nevetett fel, majd rápaskolt a combjára jelezve, hogy üljek oda.

- Össze fogsz szakadni!

- Nem fogok! - forgatta meg a szemét. Felálltam, majd az ölébe ültem és lenéztem rá.

- Ti vagytok az életem négyen és mindennél jobban szeretlek téged és őket is, meg azt az energiabombát is lent a nappaliban.

- Biztos?

- Bébi, attól, mert kicsit stresszes vagyok, és esetleg haragszok rád, mert hisztis vagy, attól még szeretlek!

- Akkor jó! - nevettem fel, majd megcsókoltam, ugyanis már kb. tizenkét órája nem csókoltam meg, ami felér egy kínzással. Imádom ahogyan csókol...

- Este megyünk valahova! - vigyorodtam el.

- Hova? Este? És Blaire?

- Egy éjszakára, és ő nem jön!

- Ohh, szóval kettesben! - nevetett fel.

- Rád fér egy kis pihenés..

- Az biztos! - nevetett, majd adott a számra egy apró puszit.

- Köszönöm.

- Nincs mit bébi - kuncogtam fel és megöleltem.

 •••

A délután hamar eltelt, hisz a srácok és a két gyerek tökéletesen elszórakoztatott minket, majd eljött az este hat óra, így bepakoltunk Blaire-vel és miután jól megpuszilgattuk, útjára engedtük Ameliaval és Hazz-al. Mi is összepakoltunk pár cuccot és kocsiba pattanva elautókáztunk ide, a másfél órára lévő hotelhez, aminek most az erkélyén ülök és egy csésze koffeinmentes kávét szürcsölök. 

- Szívem! Itt a kaja! - hallottam meg bentről Louis hangját, ezért megtámaszkodtam a szék karfáján és nagy nehezen felálltam.

- Megyek már! - sóhajtottam és a derekamat megtámasztva beslattyogtam.

- Lassan gurulni fogok - motyogtam és leültem az ágyra.

- Ne mondj már ilyeneket bébi! - nevetett fel.

- Hét hónapos terhes vagyok, de már nem férek be a kormány mögé.

- Mert ikrek.

- Jó, de akkor is nagy vagyok!

- Hope, nem azért jöttünk ide, hogy lazítsunk? - emelte fel a jobb szemöldökét.

- De! Bocsi! - kuncogtam. Mosolyogva idehozta a tányéromat, amiből rögtön falatozni kezdtem, ugyanis farkas éhes voltam már.

- Jobban érzed magad? - pillantottam rá.

- Ahha. Jó kiszakadni abból a sok tennivalóból.

- Figyi, én jól érzem magam, úgyhogy segítek bármiben!

- Abban segíts, hogy ne legyél hisztis.

- Oké. Blaire-t is elviszem bölcsibe, meg haza is hozom!

- Bébi..

- Nem Louis, ha már az ikreket intézed, akkor enyém Blaire! Nincs semmi gond!

- Ahh, jó... - sóhajtott lemondóan és berakott a szájába egy falatot.

- Holnaputántól ez a harminchatodik hét. Szülnöm kell, vagy hétvégén megszüleszt az orvos..

- Sokkal jobb lesz, hogy kint lesznek. Nem kell aggódnom utána érted.

- Most sem kell. Ez csak egy szülés!

- Csak utána olvastam, és..

- Louis, már mondtam, hogy ne olvasgass ilyeneket a neten! Sok baromság!

- Jó, tudom!

- Nyugi.

- Jó volt amúgy ez a masszázs - célzott arra az egy órára, mikor az érkezésünk után nem sokkal, elvonultunk relaxálni.

- Nagyon! Teljesen ellazított.

- Engem is. Izomlázam van!

- Nem alszunk? Tíz óra és már nagyon fáradt vagyok.

- De! - bólintott, majd elvette az üres tányéromat és a gurulós kocsira rátéve kitolta az ajtó elé.

- Megyek, lezuhanyozok! - ásítottam és elindultam a fürdő felé. Levetkőztem, majd megint elcsodálkoztam azon, hogy mekkora a hasam a tükörben és megengedve a vizet a kabinba álltam. Tíz perc tusolás után kiléptem a zuhany alól, törölközőbe csavartam magamat, lemostam a maradék sminkemet, majd a hajamat leengedve léptem ki a szobába, ahol Louis a telefonját nyomkodta.

- Mehetsz! - szólaltam meg. Rám nézett, majd idesétált és a hasamra simította a kezeit.

- Akármilyen nagynak látod magad és akármennyire nem vagy megelégedve a testeddel, én akkor is azon az állásponton vagyok, hogy rohadt szexi vagy és gyönyörű...meg persze az enyém! - nevetett fel a végén, majd egy puszit nyomott a homlokomra.

- Hiányzott ez az oldalad - motyogtam mosolyogva, majd adtam neki egy rövid csókot és a bőröndömhöz sétáltam.

- Siess! - szóltam oda neki mire felkacagott és becsukta az ajtót. Nagy mosollyal hajoltam le a bőröndömhöz és vettem ki egy rövidnadrágot meg az ő egyik fekete pólóját. Magamra kaptam és csalódottan vettem észre, hogy ez a póló, ami három éve még óriási volt rám, a Blaire-vel való terhességemnél pedig lenge volt, az most feszül a hasamon. Hangosan kifújtam a levegőmet és bedőltem az ágyba. Az ikrek rögtön kalimpálózásba kezdtek és a főbb célpontjuk a bordáim és a veséim voltak. Mi más? Felvettem a mellettem lévő párnát, majd a fejemre húztam és összeszorítottam a szemeimet. Igen...néha átmegyek öngyibe és meg akarom fullasztani magamat... Levágtam magam mellé a párnát, majd a plafont kezdtem bámulni. Hallottam, hogy Lou megengedi a vizet, én pedig inkább a kezembe vettem a telefonomat és eszembe jutott, hogy fel kéne hívni Ameliáékat. Az órára néztem, ami tizenegyet mutatott. Áhh inkább majd holnap beszélek velük, biztos minden rendben van. Visszaraktam a telefont a helyére és arra lettem figyelmes, hogy nyílik az ajtó. Louis lépett ki félmeztelenül mire elmosolyodtam és a számba haraptam. 

- Jól vagy bébi? - kérdezte és leült az ágy szélére.

- Persze, majd szólok, ha jönnek fájások, ne aggódj már ennyit. Tudod...lazítás.

- Jól van! - mosolyodott el, majd bebújt mellém, én pedig hozzábújtam és a mellkasára hajtottam a fejemet. 

- Komolyan azt hitted, hogy már nem szeretlek? - kérdezte szórakozottan.

- Mostanában nem beszéltünk annyit, nem értél hozzám annyit és azt hittem, hogy már...nem tudom... Víziló vagyok.. - kezdtem el nyűgni.

- Bébi, fejezd ezt be! Csinos vagy és a gyerekeinket hordod a szíved alatt, ezért pedig hálás vagyok, és jobban szeretlek, mint valaha. Oké? - kérdezte, én pedig a mellkasába fúrtam az arcomat és szipogni kezdtem.

- Kicsim, összekönnyezel - nevetett fel.

- Bocsi - emeltem fel a fejemet és rá néztem.

- Olyan buta vagy néha.. - rázta meg a fejét.

- Jó, már ma többen lehülyéztek..

- Rajtam kívül ki?

- Hazz. Elpanaszoltam, hogy szerintem már nem szeretsz.

Felnevetett, majd nyomott egy puszit a hajamba és lekapcsolta a lámpát, aztán betakargatott minket.

- Ti vagytok az életem mind a négyen. Ne aggódj - suttogta.

- Szeretlek - motyogtam.

- Én is bébi.

Lehunytam a szemeimet, majd a babáim rugdosása után sikerült is elaludnom.